10 kg mínusz, fél év alatt 15. (Pont ennyi voltam, mikor Bíborral terhes lettem.) Mondhatnám, hogy hujjdecsudajó, mert az is, de még nem érzem, hogy itt a vége. Ugyan Szerelmem már pár hete tiltakozik, és jönnek sorra (persze kizárólag férfinépek felől) a " Most már ne fogyj többet!" figyelmeztetések -de ez az én testem, én hájam, én közérzetem, és úgy érzem, még, még, még! Szóval folyt.köv! Elfogyni csak nem fogok...

Kár lenne értem!:)

Mert ez is eljött végül. Nem szerveztük túl, aki ott volt, ott volt, aki nem, nem, kinek szóltunk, szóltunk, kinek nem, nem...:)

A lényeg, hogy két pogányt ütöttünk egy csapásra, és lett egy nagy család.... keresztanyák és keresztapák, 'ki se tudja, ki kivel van...de mi már csak ilyenek vagyunk.

Én azért meghatódtam picit, még ott a templomban... Néha jobban is... Édes kislányaim! Drága Szerelmem! Testvérem! És akik fentről figyelnek minket...

Meg most itt magamban is, mikor  az új családtagokra gondolok, amit értünk tettek, ahogyan tették, Ketteském, Peti bácsi és a többiek, hát igen,  lesz mit elmesélni!

Isten éltessen drága Kincsem! Fél év! Hogy elrepült! Köszönöm, hogy vagy nekem, hogy vagy nekünk, hogy ide születtél, minket választottál!

Nagyon szeretlek!

Édes kis-kislányom!

Sorra nyílnak  a kertben a tavaszi hagymások, boldogan nézegetem őket: Istenem, saját nárcisz! Saját tulipán! Nekem azelőtt sosem volt! Ugye, milyen szép ez Bíbi? Vagy ezt nézd! Gyönyörű!-lelkendezem tovább. Bíbor hallgat. Mi van Kicsim? Neked nem tetszenek?-kérdem meglepetten. De. -válaszolja nem túl meggyőzően. Melyik tetszik leginkább?- faggatom tovább, mire odafut az egyikhez: Hát ez!- mondja mosolyogva. Majd nagy szakértelemmel  hangjában hozzáteszi: Brutálisan szép változat!

Apukám, úúúúúgy szeretlek, te vagy az imádnivalókám!

...ezért is kellenek az apukák:

Egy anyának sosem jutna eszébe megmotoroztatni az 5 és fél hónapos kisbabáját.:)

Hirtelen ötlettől vezérelve, nem is!, Boró sóvárgó kíváncsiságának teret engedve, mikor is épp kinézte a falatot a számból, pontosan 20 nappal a nagykönyvben megírtak, azaz fél éves kizárólagos anyatejes korszakának lezárulta előtt lereszeltem neki egy fél almát -amit boldogan megevett. Semmi fintor, köpködés, lenyelte és várta a következő kanállal. Ennyi. Elsőre mégsem mertem többet adni, jókora fél alma volt ez.  Másnap aztán egy egész almát falt fel hasonlóképpen nagy lelkesedéssel. És ez így ment pár napig... Majd jött a babapiskóta reszelék, bele az egész almába. Simán eltűnt. Utána ráadásképp még egy kis szopi és nagy szunya. Aztán következett az őszibarack, bébikaja, elsőre fél üveg, persze babakeksszel, kettővel. Tegnap egy nagyobb alma, bő fél üveg barack, és hozzá 2 babapiskóta -elkészítettem két napra előre, gondoltam én- de bevágta. Az egészet! Látni kéne, ahogy két kis mancsával izgatottan elkapja a kezemet,  tolja a szájába, lenyelné még a kanalat is. Teljesen elképesztő! Bíbor soha, de még a mai napig sem eszik meg ekkora mennyiségeket. Bár azóta ő is rákapott a pempőkre, de tojom le, reszelem bőszen,  a lényeg, hogy egyen végre valami gyümölcsöt is. Kis Gömböc példát mutat. Majd elégedetten beájul. Imádom! De mindkettőt!

Ki oltja el  a tüzet?- faggatom Bíbit.

A tűzoltó!-jön a válasz.

Ki gyógyítja meg a beteg gyerekeket?-kérdem.

A doktornéni!-feleli.

És ki süti a kenyeret?

Hát mi!!!- vágja rá nagy büszkén.

Nézzük valamelyik tehetségtelen kutatóműsort, mikor az egyik delikvens hallatán Bíbi fintorogva megszólal: Hát ennek sem szép a hangszíne.

Bíbi fürdés után, lefekvéshez készülődvén hirtelen kitörő örömmel ugrálni kezd az ágyán, nevetgél, és ezt szajkózza: Olyan csodálatosak vagytok!!! Apa is csodálatos! Anya is csodálatos! Boró is csodálatos! Olyan csodálatosak vagytok, hogy el sem hiszem!!!

Nekem sem kellett több, felejtvén minden fáradtságomat, egyből belelkesültem és csodálatosan szaladtam le a csodálatos lépcsőnkön, hogy mindezt elmeséljem a csodálatos férjemnek. Csodálatos a nagylányunk, el sem hiszem!

Bíborom vihogó kommentje a képhez: Egyik hülyébb, mint a másik!!!

Pontosan jól tudja, (már) nem szeretem, hogy még mindig ezt míveli elalvás előtt, most meg a kicsi is megtalálta az ujját... Persze, magamban simán megzabálom őket, de ez titok:)

Most jövök a fodrásztól, melíroztattam...

Hajrá fogyókúra!:))))

Anyukám, ezek a katicák fiúk!-  árulja el a titkot Bíborom.

Honnan tudod?-kérdezem meglepetten.

Hát van fütyüjük!-kuncog tovább.

Hooool?-kerekedik el a szemem.

Hát itt! -mutatja leánykám -Azzal kell beleszúrni őket.

A szárítón.

Ha ezt valaki pár éve mutatja, el sem hiszem talán ...

... most meg csak álltam ott, és néztem, csak néztem ...

... majd megköszöntem, amiért ez a szárító az én szárítóm...

Ápával épp a fürdőszobában tanakodunk egy polc felfüggesztésén, mikor Bíbi bekukkant egy pillanatra: Ügyes kislányok vagytok!-és már viharzik is tovább. Nevetve eredek utána: Ezt most nekünk mondtad? Mi vagyunk az ügyes kislányok? Apával?!?-kérdem. Neeeem! -korrigál gyorsan. Anya az ügyes kislány! Apa meg ..... a szép fiú!

Nézem a 4 hónapos kategóriát, Bíbor már négykézlábon állt, majd mászni kezdett. Csiricsodabébi -mondogatták sokan, nem is értékeltem akkor igazán.

Boró meg? Fekszik hanyatt és teli szájjal vigyorog naphosszat, magasról tesz az elvárásokra. Utál hason lenni. Ha véletlenül (kis segítséggel) átfordul, pár percen belül  sír.

Azért megtartjuk...:)))))