Miután kitakarítottam, felporszívóztam és felmostam (közben kiteregettem és megfőztem) leülök a gép elé. Bíbi épp ekkor végez a "játékozással", csörtet lefelé az emeletről: Anyukám, milyen dolgunk lesz még? Majd megbotlik egy nagyobb  virágcserépben, a kaspó darabokra törve zuhan le a magasból,  a koromfekete, nedves kis virágföld golyók ezer felé gurguláznak vidáman, végig a lépcsőn, sorban lefelé, majd bájosan landolnak a szőnyegen. Örülök én is, hisz már majdnem azt válaszoltam: Most pihenünk egy picit...

Kedves középkorú hölgy fut oda hozzánk az utcán - a saját utcánkban-  had lessen be egy pillanatra a babakocsiba, gyönyörködik, kérdezget...Mert azt mondta a Gabi, hogy megszületett a kicsi, de azt nem tudja, mikor?

Csevegünk még pár szót, mosolygunk, bólogatunk, majd a hölgy távoztával kérdőn nézünk egymásra Szerelmemmel: Ki volt ez?????

Teljesen tanácstalanok vagyunk, aztán pont egyszerre szólalunk meg: És ki az a Gabi?!?

- Anyukám, kérek bocsánatot, adol?

- Adok. De ez már nem az első eset Bíbi, ez nincs elintézve egyetlen bocsánatkéréssel...

- Anyukám, kettő bocsánat, jóóóóó?

Éjjel van, Borókababám épp 3 hónapos növekedési ugrásban, rég elfeledve a 8-10 órás egyhuzamos alvásokat, mostanság 3 óráként tejcsiért nyöszörög. Hallom én, hallom, de nem ugrok, talán visszaalszik még, reménykedem...

Hééééééé!-  rikkantja nagy vidáman. Ha ő nem is, én sikeresen visszaaludtam, gondolom, ezt is csak álmodom. Héééééééééééé!-szól megint, én ébredezem, igen, ez a valóság. Álmos vagyok, reklamálok: Boróka Panna, épp, csak letelt a 3 óra!!! Még újszülötten sem szopiztál ilyen sűrűn! Vigyorog. Teli pofával, ahogy szokott. Én meg megzabálom, nem tudom elmondani, mennyire szerelmes vagyok örök jókedvébe.

Aztán gyorsan tálalom a tejcsit, de mint mindig szopi közben, kerülöm a tekintetét, mert ha egyszer összeakad a szemünk, kiköpve a cicit édesen vigyorog újra, a tej meg csak spiccel ezer felé. Boró, most ne humorizálj!-figyelmeztetem megint, de közben én is boldogan kuncogok, mit bánom már, hogy fáradt vagyok, ezekért  a vidám, mosolygós tízpercekért érdemes felkelni, akár 3 óránként is...

Nemrég elkapott minket, mindannyiunkat,  valami csúnya nyavalya, köhögtünk, tüsszögtünk, teltek a hetek(!), de nem múlott, végül antibiotikum kúra lett a vége, ami lassan, de segített.

Egyértelműen én viseltem az egészet a legrosszabbul, kik ismernek, tudják jól, ha már elmegyek orvoshoz, nagy a baj...

Két átvirrasztott éjszaka után este megint lefekvéshez készülődtem - haha, lefekvés, ez az, ami nem jöhetett szóba- ülő helyzetben erősen koncentráltam, hogy nehogy megint elkezdjek köhögni, és felébresszem a lányokat, rettenetesen kínlódtam, tényleg, kis iróniával mondhatjuk, hogy lehunyt szemmel némán vártam a halált, mikor is meghallom mellőlem Kedvesem meleg, szeretetteljes hangját: De szép vagy Te Csiribi! De nagyon szeretlek!

Hát nem kellett több, azon nyomban nevetésben törtem ki: Te nem vagy normális! El tudom képzelni, mily szép lehetek... - de ahogy kimondtam, rám tört újra a köhögőroham, de döntöttem, itt nincs mese, egy ilyen drága, imádni való (nemnormális) férj, itt küzdeni kell a túlélésért, nincs más választás...

- Anyukám, mikor leszek felnőtt?

- Sokára Kicsim.

- De mikoooooor?

- 14 és fél múlva.

- Jó. Akkor majd mondom: De finom ez a pezsgő!

Miután megépítettük életünk első és egyben legcsúfabb hóemberét, nekiálltunk felöltöztetni, kapott vödröt a fejére, voltak szemei kavicsból, ugyan répáért lusták voltunk beszaladni  a házba, de Ápá improvizált...és végül még  egy öreg seprű is akadt a kezébe, ahogy azt kell... Mégis, a  végeredményt látva Szerelmemmel nevetgélve fényképezni kezdtük, olyan rém ronda lett az egész, hogy szinte már tetszett...

De Bíbi másként ítélte meg a dolgot: Nem, még nincs kész! -s nyomban munkához látott, hógolyót gyúrva egészítette ki remekművünket - Kell neki még fülbevaló! Meg nyaklánc! Mi meg beláttuk: Igen, ez hiányzott...

Bíbi mesél öcsémnek, épp a családjáról, így emleget minket: Apukám, Anyukám és a  Boróm.

37 évet kellett megélnem ahhoz, hogy megkapjam életem legszebb születésnapi ajándékát, Bíborom köszöntését: Boldog szülinapot Anya! - ugrik a nyakamba. Boldog szülinapot Anya! - ölel át. Boldog szülinapot Anya! - csókol össze-vissza. Boldog szülinapot Anya! - fut egy kört körülöttem. Boldog szülinapot Anya! - tér vissza ölelve. Boldog szülinapot Anya! - énekli. Boldog szülinapot Anya! - már a hajamat is húzza. Boldog szülinapot Anya! - veti magát újra a karjaimba. Boldog szülinapot Anya! Boldog szülinapot Anya! Nevetek, miközben könnybe lábad a szemem. Boldog szülinapot Anya! Boldog szülinapot Anya!

Pontosan egy éve, szilveszter hajnalán, vagy a rákövetkező nap, születésnapom éjszakáján fogant meg a mi kis második csodánk, Boróka Panna. Mind a Himnusz alatt, mind a szülinapi gyertya elfújásakor egyet kívántam: egy kistesót Bíbornak. És hozzátéve kértem még azt is, hogy ezen kívül maradjon minden így, ahogy most van.

Hálás vagyok a Jóistennek, amiért meghallgatta és teljesítette a kívánságom, egyszerűen nem tudom elmondani, mennyire nagyon imádom Borót! És Bíbort! És Szerelmemet! Életem legszebb évei, hónapjai, napjai, pillanatai ezek...

Gyakran elgondolkodom, hogyan is kerültem én bele ebbe a nagy boldogságba, hogy mivel érdemeltem ki, miként hálálhatnám meg? S vajon, ha Anyukám élne, akkor is otthagytam volna magam mögött mindent, mi addig fontos volt: a munkám, az otthonom, a lovam, szűlővárosom... És vajon Anya engedte volna mindezt? Hogy mindent hátrahagyva lángoló szerelemből hozzámenjek egy jóval idősebb rockzenészhez, kinek hangja az első pillanattól kezdve a szívemhez szólt?

Testvérem egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott: Persze. Engedte volna.

És megint ezek a szavak voltak azok, amiket csak Öcsi tud, amik felmentenek, átsegítenek, erőt adnak...már vagy egy  csokor van belőlük, melyeket sosem fogok feledni...

Szeretlek Testvér!

Idén elmaradtak a karácsonyi fotóink- miután Bíbi megkapta az ajándékát, többet már nem is láttuk...

I

Valamiért eddig a festészet kimaradt, de mindennek eljön az ideje -ennek is. Íme, két korai alkotás, pontosabban a két első:

Ezen a képen a művésznőnő elmondása szerint csigák kerültek megörökítésre, minden mennyiségben.

A másodikon pedig a pulink, nadrág, sál, és pulóver fedezhető fel, én meg ma is hallom a festőnő gyöngyöző kacaját, miközben végezetül az egész remekművet ellepi fosi-mosival.

De finomat főztél anyukám! - dicséri meg Bíbi a főztömet (mikor épp hajlandó megkóstolni).

Idén végre együtt tudtunk nekilátni  a mézeskalácsnak, közösen állítottuk össze a tésztát, gyúrtunk, pihentettünk, szaggattuk, sütöttünk és díszítettünk -noha kb. 2-3-szor annyi időbe telt így közösen az egész, mint tavaly nekem egyedül, de talán én még Bíbinél is jobban élveztem az egészet, olyan szép, olyan nagy, olyan megható dolog volt a nagylányommal együtt sütni...

Bíbor édes és rendkívül elégedett a végeredménnyel, azóta is élvezettel csócsálja a sütit: De finomat főztél Bíbikém!-mondogatja közben.

Hát megtörtént.

Bíbor nagylány először volt nélkülem buliban. Izgultam is itthon rendesen.

Ápá a színpadról,

Ketteském testközelből Bíbiszittelt,

hősiesen megoldották a feladatot, bár itthoni beszámolójuk alapján ők sem izgultak kevésbé, mint én, de minden jó, ha a vége jó - és az volt!

Bár Bíbor kicsit kérette magát, mikor a végén újra a színpadra hívták,

de látva a szívélyes invitálást, végül vállalt egy röpke megjelenést.

Legközelebb azért már mind megyünk, hárman lányok, nagyon várom!

Én annyira imádom ezt a Borót!!!!

Teljesen levesz a lábamról ezzel a nagy vigyorgásával, elég, hogy csak összeakadjon a tekintetünk, bárhol és bármikor, s máris fülig ér a szája.

Bíbi is mosolygott sokat, de ő főleg a csillárra, napocskára, szerelme volt az állólámpa- Boró meg a lambériára mosolyog rendszeresen- de ez, hogy ennyire vigyori ez a lány, nem is tudok mit mondani, bolondulok érte, na!

- Anyukám, a Mama fent van az égben, a felhőkön, ugye?

- Igen Kicsim.

- És hol van a létra?

- Milyen létra?

- Amin fel tudunk menni hozzá.